CSOBÁNKAI LELKIGYAKORLAT

2023. SZEPTEMBER 29-OKTÓBER 1.

Szeptember 29. és október 1-je között került sor az Új Fészek Közösség őszi lelkigyakorlatára Csobánkán, az Élet Házában. Ez a mostani lelkigyakorlat kivételes volt abból a szempontból, hogy nem a segítők tartották, hanem Vincze Mónika, aki egy nagyon mély tudású és hitű mentálhigiénés szakember, szocioterapeuta. A mostani hétvége témája az imádság volt, erre volt felfűzve az összes esemény.

Szeptember 29-én indultunk a plébánia elől busszal, a hajléktalanok közül tizenöten utaztak velünk, plusz Mónika, Emma, Áron és én voltunk még az „utaslistán”. A péntek délutáni forgalomban csak nehezen haladtunk, így majdnem öt óra volt, amikor végül megérkeztünk. Ágota már ott várt minket, és a Tesco szállítmányát is, ami velünk szinte egy időben érkezett meg, így gyorsan fel is tudtuk vinni a konyhába az élelmiszereket. A szokásos szobaelosztás, lepakolás után került sor a megérkező körre. Közben befutott az a két ember is, aki tömegközlekedéssel jött utánunk.

Az Úr kegyes volt hozzánk, egész hétvégén csodálatos időnk volt, ezért is ültünk le az első körre a kinti teraszon. A bemutatkozáskor Mónika kérte, hogy mindenki mondja el, hogy mit vár az előttünk álló hétvégétől, amit meg is tettünk. Ezután beosztottuk a csoportokat, a jól bevált Atya-Fiú-Szentlélek címkével, és az Atya csoport nyomban neki is látott a vacsora előkészítésének, virslit és tojást főztek, és természetesen más finomságok is az asztalra kerültek. Berendeztük a folyosót ebédlőnek, ezúttal 22-en ültünk a hosszú asztal körül.

A vacsora után a kápolnába vonultunk, hogy a testi táplálék mellett lelkileg is töltekezzünk, és dicsőítettünk Áron gitár- és Vili zongorajátéka mellett, a kongánál ezúttal Lakatos Józsi foglalt helyet. A közös énekléstől és persze a napi izgalmaktól, az utazástól elfáradt a csapat, és hamarosan aludni is tértünk.

Másnap, szombat reggel fél 8 körül talpon volt a kis társaság és együtt elsétáltunk a tóhoz, sétáltunk kicsit a kiserdőben, hogy felfrissülve lássunk neki a napnak, amely természetesen egy kiadós reggelivel kezdődött, és előkerültek a nassolnivalók, gyümölcsök is.

A délelőtti foglalkozáson a Miatyánkot vettük sorról sorra, Mónika kérdezett imádkozási szokásainkról, beszélt a különböző imamódokról és fel is olvasott Ferenc pápa idevonatkozó könyvéből egyes részeket. Nagyon aktív és beszédes volt a csapat, sokan hozzászóltak, beszámoltak személyes imaéletükről, helyzetekről, személyes élményekről, amelyben különösen fontosnak tartották a Miatyánkot, az imádságokat. Szinte észre sem vettük, nagyon hamar eltelt a délelőtti alkalom, szünetet sem tartottunk közben, még a dohányosok sem hiányolták a pár perces pihenőt.

Délben megérkezett a már ismert pomázi vendéglőből az ebéd, ami most is tartalmas és nagyon finom volt. Ekkor már Tóni atya is velünk volt, együtt ebédeltünk. Ezt követően elvonultunk csendes pihenőre, amit ki-ki saját kedve szerint töltött meg tartalommal, szunyókálással, „wifizéssel”, beszélgetéssel, olvasással.

A délután Tóni atya miséjével kezdődött a kápolnában. Máté evangéliumánk 21. fejezetéből a 28-32. vers volt az Ige, a prédikáció témája. Ágota, Emma és Ábrahám olvastak fel, Kriszti ministrált, Áron és Vili szolgáltatták a zenét a dicsőítéshez. A meghitt alkalom után pedig elbúcsúztunk Tóni atyától, akinek vissza kellett jönnie Pestre.

A délutáni csoportfoglalkozások, amelyeket szintén a szabad ég alatt tartottunk, Mónika jóvoltából nagyon izgalmasak és főként kreatívak voltak. Végre megértettük, hogy miért is kellett beszereznünk színes gyurmát, zsírpapírt, filceket és színes ceruzákat, rajzpapírt és ollókat! Az első foglalkozás középpontjában a 16. zsoltár állt. A csoport párokba szerveződött, minden párnak egy-egy sor jutott a zsoltárból, és ezek alapján kellett a gyurmából mintegy megjeleníteni az adott sort, azt, hogy kinek mi volt a fontos abból a versrészletből, hogyan jelent meg vizuálisan számára az adott szakasz. Mindenki serényen munkához is látott, a párok nagy összhangban dolgoztak, és a végére egy fantasztikus ún. gyurmainstalláció kerekedett ki az egészből, egyik sor kifejezőbb volt, mint a másik, tényleg páratlan kreativitás működött mindenkinél, izgalmasabbnál izgalmasabb kis műalkotások születtek, amelyek a végén egységes és nagyon színes egészet adtak ki.

A következő feladat ismét igényelt némi együttműködést: egymás tenyereit kellett körberajzolni a rajzlapon, majd a kontúrvonal mentén ki kellett vágni a formát, amelyet össszehajtva egy imádkozó kezet kaptunk. A kéz közepébe mindenki beírta a saját imaszándékát, azt, hogy kiért vagy miért szeretne imádkozni. E két, alkotókedvet és némi fantáziát is igénylő feladat alaposan megmozgatta a résztvevőket, nagyon jó hangulatban telt az egész foglalkozás, sok beszélgetéssel és nevetéssel is. Közben meg is éheztünk persze, úgyhogy vártuk ismét az ezúttal is laktató, finom és változatos vacsorát.

Vacsora után, miután az időjárás kegyes volt hozzánk, tábortűzre is sort kerítettünk, amelynek elején Ágota tanított imatáncot nekünk, majd egészen éjszakába nyúló „dicsőítés-párbaj” alakult ki, amelynek egyik oldalán Áron és a segítők szerepeltek, a másik oldalon Tibor, Attila, Kriszti és Ági hoztak gyülekezeti énekeket egy másik helyről, ahova szoktak járni. Jópáran viszonylag hamar „kidőltünk” mellőlük, mint másnap kiderült, Áron és Tiborék csapata majdnem éjfélig „párbajoztak”, és ebben a nemes küzdelemben természetesen mindenki győzött.

Másnap délelőtt a reggeli séta és az étkezés után a hátsó kis teremben gyűltünk össze az utolsó csoportfoglalkozásra, amely ezúttal bibliodráma volt, a tékozló fiú történetét elevenítettük meg. A három csoport az igerész három különböző szereplőjét jelenítette meg: az apa szerepét Margitka alakította brilliánsan, mély átéléssel, a tékozló fiú szerepében Vinkler Józsi remekelt, a báty bőrébe Attila bújt, átvéve annak minden indulatát, dühét. Megrendítő és dinamikus előadásnak lehettünk tanúi, és az utána következő átbeszélés során előkerültek a személyes megélések, élmények a történettel kapcsolatban. Jó volt látni és hallani, hogy mennyi élményt, tapasztalatot osztottak meg egymással a szereplők és a nézők is.

A zárókörben mindannyian elmondtuk, milyen érzések, gondolatok merültek fel a lelkigyakorlat során, és egyúttal megköszöntük Mónika nagyszerű munkáját, azt az értő figyelmet, amellyel felénk fordult.

Ebéd után a szokásos rohanós pakolás következett, de pontban kettőkor mindennel kész lettünk, elbúcsúztunk az Élet Házától, és mind lelkileg, mind fizikailag feltöltődve indultunk vissza Pestre.