Az Új Fészek Közösség mindennapjai

 

Március elején bizakodva, lelkesen vágtunk bele a lelkigyakorlatos hétvége szervezésébe. Megterveztük a programot, leosztottuk a feladatokat. Egyelőre a hitéleti programok engedélyezve voltak, úgy gondoltuk igenis nagy szükség van arra, hogy találkozzunk, együtt imádkozzunk a hétvégén és a szerdai alkalmakon.

 

Ám hirtelen jött a korlátozás, a Püspöki Kar közleménye, majd szigorítottak a hajléktalanellátó intézmények kijárási lehetőségein is. Gyorsan le kellett fújni a következő szerdai alkalmat (és a szerveződő húsvéti lelkigyakorlatot). Nehéz volt az a tudat, hogy a szállón élő közösségi tagok élettere beszűkült.

 

Tudjuk, hogy a szállók zsúfoltsága mellett milyen óriási szükség van a kivonulásra, egyedüllétre és a közösségi alkalmainkra is, ahol az egység és a vidámság jellemző.

Két szervezőtársunk egy olyan átmeneti szálláson dolgozik, ahonnan többen is járnak rendszeresen a szerda estékre, így erejükhöz mérten ők pótolták a közösség hiányát. Húsvét örömét megülve egy karantén közösségi alkalmat is tartottak a szállón. Húsvét előtt pedig több szervezőtárs összefogva egy egységcsomaggal lepte meg a - kijárási korlátozás miatt - szállón rekedt testvéreinket.

 

Hét napon át Jerikó-járással imádkoztunk egy új közösségi helyért, mely otthonul szolgálhat, majd lehetőségünk nyílt egy bezárásra szánt szállót személyesen is megtekinteni, online pedig lehetséges partnerekkel beszélgettünk.

 

Örömteli esemény volt május elsején, hogy egy közösségtársunk összeházasodott kedvesével. A karanténhoz igazodva törtük a fejünket, hogyan lephetnénk meg a leendő házaspárt, akiknek kreatív módon sikerült kifejeznünk örömünket.

 

Online megbeszéléseket tartottunk, ami megerősítően hatott ránk, imádkozva a tagokért és a közösség jövőjéért. Egymás biztatását segítették a telefonbeszélgetések is. Igyekeztük a tagokat legalább virtuálisan elérni és többen kerestek fel minket így támogatásért, segítségért. Egy személynek megszűnt a lakhatása, többen megbetegedtek az elmúlt időszak alatt, mások elvesztették munkájukat. Közbenjárással volt, akinek kézzelfogható segítséget is tudtunk nyújtani. Lépésekben haladunk, imával, beszélgetéssel próbáljuk felfedezni, mi lehet a szerepünk, hogyan tudunk jelen lenni új módon egymás életében ebben az időszakban.

 

2020.05.21-én 18:00-kor újra találkozunk a Józsefvárosi Szent József Plébánián.

A szokott időben, a szokott helyen! 

 

 

Új Fészek közösség 2019. Tavaszi lelkigyakorlata